Eperke szemével a világ

Kirakatba teszem legféltettebb gondolataimat... :-)

Meglehetősen felkavart a hír, hogy január 1-től a nemdohányzók országa lettünk. Mostanában koca dohányosból szimpla dohányos lettem, ezért először örültünk neki Férjjel, hogy "de jó, na itt az alkalom a leszokásra". Végre adunk az egészségnek rendesen. Elméletben szép volt az utópia, de a gyakorlatban már korántsem olyan vicces. Amikor először voltam barátokkal iszogatni az idén, abból nem lett beszélgetés, mert folyamatosan gondolataimba mélyedve azon pörögtem, hogy hova mehetnék ki rágyújtani, és hogy a hamutartó az asztalon, vajon csak dísz-e... Nem voltam egyedül ezekkel a gondolatokkal, ismeretlen dohányzó sorstársaimmal boci szemekkel fürkésztük egymást, valami jelre várva. Majd a pincér útbaigazított minket, hogy ez egy kerthelyiség (mit számít, hogy télen zárt), ezért itt továbbra is lehet dohányozni. Megörültünk és rágyújtottunk, s ezek után már "csak" a nemdohányzók perzselő tekintetét kellett elviselnünk.

Nem vagyok a törvény ellen, és tényleg sajnálom nemdohányzó sorstársaimat, amiért ennyi évig a passzív dohányzás áldozatai voltak. De ha a több ezer mostantól nemdohányzó hely között van néhány ebben a városban, ahol továbbra is hódolhatok a szenvedélyemnek, akkor hagyják meg ezt az örömöt nekem mindenféle szurkálódás, beszólás és ítélkezés nélkül. Most már tényleg van választék bőven, hogy melyik nemdohányzó helyen töltsék az estéjüket.

Féltem a könnyed, leeresztős estéket, amikor pár pohár bor és cigi társaságában el lehetett lazulni egy jó baráttal. A jövőben majd rohangálunk, mint a mérgezett egér, egymást váltjuk az asztalnál. A dohányos barátokkal megállapítottuk, hogy a házibulik korszaka újra beköszöntött. Nem vagyok hajlandó sokszoros pénzt fizetni egy italozásnak álcázott szorongásos élményért. És van ennek egy elég erős érzelmi oldala is, nem jó érzés a társadalom kirekesztett söpredékének lenni, akiknek eltávolítása után az ország fele most szó szerint "fellélegezhet".

bár nem olvasod ezt a blogot, hiszen nem is tudsz a létezéséről, most mégis itt írok Neked szerelmes levelet. Úgy érzem, az sms most kevés, nem tudom belesüríteni 160 karakterbe, amit most gondolok. Sőt 640-be sem. Most szállt fel a géped, egy 12 órás repülőút vette kezdetét. Tudod, hogy utálok repülni, úgyhogy minden ilyen alkalommal triplán izgulok érted, hogy sikeresen földet érj. Talán erre csak most jövök rá, de nem csak a magaslatoktól félek ilyenkor, hanem az is elszomorít, hogy amíg a magasban vagy, nem tudok semmilyen formában kommunikálni veled. Ha egy autóban ülnél, megnyugtatna a tudat, hogy bármikor felhívhatlak és te is bármikor felhívhatsz. Igazán lehetne már wifi tizenakárhányezer méteren is... Ennek hiányában most 12 óra elvonás. Tüneteim aggasztóak: céltalannak tűnve távolba merengés, lakásban ruhadarabok és párnák szagolgatása, takaródba burkolózás, ész nélkül szerelmes üzenetek gyártása. Persze ilyenkor jön az ihlet mindig, krízishelyzetben. A sors iróniája az is, hogy míg te a 30 fokba tartasz, addig itt leesett az első hó. Fázok Nélküled. Mert hideg ez a világ Nélküled, a csókod, a nézésed, az illatod, a bölcselkedéseid, a becézgetésed és a vigyorgásod nélkül. Még egy jó fajta rosé sem feledteti a hiányt, inkább felerősíti. Kimondásra készteti a nyálasan giccses megállapításokat, mint hogy szeretek a szerető feleséged lenni, még ha a sorsom az örök várakozás is.

Nagy lelkesedéssel vágtam bele 2012-be. Ami az első munkanapom második órájában alább is hagyott. Kivételesen nem amolyan újévi fogadalomként, de kellene kezdenem magammal valamit. Hónapok óta fáradsággal és munkaundorral küzdök, azt hiszem a munkahelyváltás továbbra is időszerű lenne.

Elcsépelt, de azért bűvös nap a január elseje. Mindig a változást meg az újrakezdés lehetőségét rejti magában. Szeretek ilyenkor sületlenségeket kitalálni, hogy aztán az év során lehessen miből mazsolázgatni a megvalósítást illetően. Persze nem merem visszaolvasni, hogy tavaly ilyenkor miket fogadtam meg, és azokból mik (nem) váltak valóra.

Kedves újdonsült Férjurammal mindig van ok az ünneplésre, és ez folytatódik idén is. Az „egy napja/hete/hónapja vagyunk házasok”, „első Mikulás házasként”, „első közös karácsony házaspárként”, „első közös szilveszter...” Nagyon szeretünk csak szóban megemlékezni ezekről a jeles eseményekről, mindig mosolyra derít. :)

Már csak három vizsgám és három beadandóm maradt januárra. Magam mögött hagyva két vizsgát és 4 beadandót, egészen kezdek belejönni.

Ha Isten is úgy akarja, az idei év a lakásvásárlásé és a gyerekvállalásé lesz. Szeretnénk fiatal és mókás szülők lenni mielőbb. :) Persze a tervek mindig változhatnak, főleg a mi kis családunkban. ;)

Addig is BÚÉK mindenkinek, aki erre téved! :)

Ez a karácsony is véget ért. A záróegyenlegem érzésre legalább plusz 3 kiló felesleg, de még nem mertem megmérni. Az idén nem sikerült rákészülnöm a karácsonyra, csak idegeskedés, meg tanulás, meg vizsgázás, meg munkahelyi stresszelés volt az utolsó napokban. Ennek ellenére eddigi életem legjobb karácsonya volt. A Férjjel kettesben töltött két nap most kifejezetten jól esett. Emlékszem, két évvel ezelőtt úgy éreztem, valami vagy valaki hiányzik... Hiszen a karácsony nagy családban jó igazán, szóval csináljunk gyereket vagy látogassuk meg a szülőket gyorsan. De az idén olyan más volt. Kerek. Egész. Akkor sütöttem/főztem/mosogattam, amikor jól esett, azt néztünk a TV-ben, ami jól esett, akkor szexeltünk, amikor jól esett, akkor és ott dohányoztunk, amikor jól esett, akkor szunyókáltunk kicsit, amikor jól esett... Az idén nem hiányzott semmi és senki.

Na de a nyugodt karácsonyt maga mögött hagyva most már egy pörgős szilveszterre koncentrálok. Jó lenne az idén barátokkal berúgni, mert tavaly egy esküvőn búcsúztattuk az óévet, és ott nem sikerült.

Jön az évvége, teljesen le vagyok törve. A suli és munka kombónak köszönhetően energia nulla. Mégis egy vállalkozáson töröm a fejem, most már közel fél éve motoszkál bennem a gondolat. Nem kell hozzá sok minden, beszerezni néhány kelléket, csinálni egy jó honlapot és jómagamnak egy adag önbizalom. Aztán majd meglátjuk. Bármennyire is fáradt vagyok, nagyon erős a késztetés, ezért azt hiszem, hogy januárban belevágok. És mivel nem igényel nagy ráfordítást, nincs is nagyon vesztenivalóm, legfeljebb nem lesz rá kereslet. Küldjétek a pozitív energiákat. :)

A Pöttyös utcai metrónál sokszor megfordulok, és mindig elgondolkozom, hogy miért olyan embereknek van pénze vállalkozást indítani, akinek semmilyen üzleti érzéke nincsen. Ugyanis évek óta az a tendencia, hogy zöldségesek és pékségek váltogatják egymást. Az idei évben azonban lángos nagyhatalom is lettünk. :) Jelenleg a metrómegállóban kettő pékség (a harmadik nemrég zárt be), kettő százasbolt szintű trafik, egy zöldséges (de tőle nem messze plusz egy), és kettő lángosos működik. Ezek szerint annyi kakaóscsigát és lángost a világon nem esznek, mint a József Attila lakótelepen. Nyáron valakinek eszébe jutott, hogy fagyizót nyit, ami nagyon jó ötlet volt, csak éppen a fagyi elég silány minőségűre sikeredett, ezért újra „üzlet kiadó”. De biztos nem lesz sokáig üres, majd valaki meglátja a piaci rést és lángosos büfét nyit.

 

Gyanútlanul belépek ide, a titkaim zárt szobájába, mert megjött a kedvem a posztoláshoz... Rögtön sokkos állapotba is kerültem, ugyanis valami szerverhiba miatt elvesztek a bejegyzéseim, amiket augusztus után írtam. Néhány utolsót megtaláltam, és felraktam őket újra. De valahogy szóhoz sem jutok. Nem tudtam, hogy ilyen fontos nekem ez a blog. És most mégis. Talán azt hittem, ezek a gondolatok örökké itt lesznek, ha szeretném őket visszaolvasni. Aztán kiderül, hogy semmi sem tart örökké, meg a gépek is hibázhatnak... Rögtön a hajamra is kenhetem az illatos közhelyeimet.

11-11-05 2011. nov. 5. 16:45, eperke, még nincsenek kommentek

Imádom az őszt. Ahogy a teraszon cigizek és nézem a fákat, megigéz az a sok meleg szín. Narancs, piros, rozsda... Arra gondolok, milyen jó lenne hófehér menyasszonyi ruhában belehuppanni a levélzuhatagba. A másnaposok húslevese is elkészült, bebújok hát a pokróc alá, és türelmesen várom haza a Kedvest. Ebben az évszakban nincs is jobb az otthon melegénél...

11-10-26 2011. okt. 26. 0:24, eperke, még nincsenek kommentek

Különös ez az este. Nem szoktam itthon blogolni, de most egyedül vagyok, úgyhogy megteszem... Miért ne? Jó ez a szabadság érzés. Ez a kib***ott jó szabadság érzés, ami mostanában itt liheg a nyakamban. A házasság rablánca húzza le a végtagjaimat. De erős vagyok. Ezzel is csak megküzdeni kell, és majd jó lesz. Mondd a vadvirágnak, hogy mától cserépben él. Nem értem a nőket. Néha házasodni akarnak, néha meg nem. Igazságtalanság, amikor találkozol olyannal, aki őrülten magabiztos és sármos és sportos és intelligens. Vagy olyannal, aki őrülten őrült és fiatalos és vidám, vele az élet habostorta lehetne... Vagy olyannal, aki régről ismert, mégis titokzatos idegen. Olyannal, akivel sosem találkoztál, amikor tényleg akartál. Kacatok, limlomok szétdobálva a házunk előtt. Én is így vagyok szanaszét dobálva, csak idebenn. Üvegszilánkok, bútordarabok, wc deszkák, hányinger magamtól, ez van.

11-10-23 2011. okt. 23. 16:29, eperke, még nincsenek kommentek

A kegyetlen sors iróniája... Utáltam valakit, akivel nap mint nap együtt dolgozok, kerültem, amikor csak tudtam. De az élet úgy hozta, hogy a munkánk miatt öt napot együtt kellett töltenünk külföldön. Pénteken jöttem haza, és még ma – vasárnap - is teljesen össze vagyok zavarodva. Hiányzik. Nem történt semmi, csak együtt repültünk, dolgoztunk, szenvedtünk, esténként pedig együtt lazítottunk egy-egy pohár ital mellett… De valahogy ezeket a beszélgetéseket sosem akartuk abbahagyni. Éjjel 2-ig, 3-ig fent voltunk, és valahogy nem számított, hogy másnap 7-kor kelünk és hosszú napunk lesz. Olyan mélységekig ástunk le, amit már rég nem tettem senkivel. Valami édes cinkosság köt most minket össze. Az a bizonyos semmi, ami mégis minden. Nem tudom, minek nevezzem… Barátság? Szerelem? Lélektárs? Szenvedély? Csak a „nem szabad” izgalma? A házasságom első titka. Még jó, hogy ebben a blogban leírhatom.

11-09-28 2011. szept. 28. 14:58, eperke, még nincsenek kommentek

Azt mondják, a változás jó dolog. Én régen nagyon szerettem a változásokat, mostanában kevésbé. Ez biztos a korral is jár. Most mégis annyi sok új történik velem, hogy kezdem megint érezni a csábító ízét a dolognak. Férjhez mentem, új nevem van, elkezdtem a sulit, és mellesleg állást keresek épp, mert hosszú távon nézve nem ártana valami olyan, aminek köze van az oktatáshoz. A hajamat is növesztem megint, az álmom a derékig érő, ami a tavaly karácsonyi tarajoshoz képest elég nagy újdonság. :) Zeneileg is nyitottam, mostanában olyan stílusokat vagyok képes befogadni, amit korábban egyáltalán nem tudtam értékelni. Ma magassarkúban jöttem dolgozni. Hónapok óta nem kívánok mást, csak a paprikáskrumplit, meg a pörköltet, és a mátrai borzaskát, mégsem hízok... Szóval köszönöm kérdésed, azt hiszem, jól vagyok, tervekkel telis-tele.